2017. október 20. 18:53 - CAFe

„Az igazi megoldás a szembenézéssel kezdődik”

Interjú Elek Judittal

Elek Judit nevéhez olyan nagyszerű alkotások fűződnek, mint a Mária-nap vagy az Ébredés, illetve az Árvácska, amit forgatókönyvíróként jegyez. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező és forgatókönyvíró az idei CAFe Budapestre az És a halottak újra énekelnek szcenírozott koncert premierjével készült, mely Eisikovits Mihály Miksa haszid zenei gyűjtésén alapul, kiegészülve a Mondani a mondhatatlant – Elie Wiesel üzenete című filmből vett részletekkel. Elek Judittal magáról az alkotásról, világképről, hitről, s pályafutása elejéről beszélgettünk.

es_a_halottak_ujra_enekelnek_posztos_janos.jpg

Mitől lesz számodra egy mű aktuális? Függetlenül attól, hogy mikor készült.
Az teszi aktuálissá, amit közölni szeretnék vele. A mostani kézirat a kottákkal együtt 80 éves, s eddig rejtve volt a nyilvánosság elől. Az én kezembe 25 évvel ezelőtt került, s használtuk már a Mondani a mondhatatlant – Elie Wiesel üzenete című filmben, aminek ez volt a zenei alapja, illetve a Saul fiában is, aminek ez az egyetlen zenéje.
Úgy éreztem, nem lehet tovább tartogatni ezt az anyagot, mert ha én elmegyek, nem fognak vele foglalkozni.

Feladatomnak és kötelességemnek éreztem, hogy ezt a kincset megosszam az emberekkel, s mindenki számára hozzáférhetővé tegyem. Az első igazi megszólalása, itt a CAFe Budapest Fesztivál keretein belül lesz, s ahogy annak idején a filmmel is, most ezzel az előadással is megérkeztünk egy út végéhez. Hihetetlen boldogság s öröm, nemcsak nekem, hanem olyanok számára is, mint Melis László, akivel a kezdetektől fogva együtt dolgoztunk –ő volt az Elie Wiesel zeneszerzője, s ő fejtette meg a kottát. Nem tudom még, a közönség hogyan fogadja majd, de remélem nekik is ugyanolyan örömet szerez, mint nekünk.

A fiatalok számára könnyen értelmezhető az előadás? Mennyire tudnak kapcsolódni hozzá?
Zenéről van szó – a zene pedig örök, időtlen. Ugyan vallási alkotásról beszélünk, de olyan elementáris érzéseket közvetít, amik, úgy gondolom, hiányoznak a mai világunkból. Nem azért, mert nincsenek jelen, hanem mert az emberek rejtegetik az érzelmeiket, s félnek kiszolgáltatni magukat másoknak, nehogy egy embertársuk, vagy a világ ezzel visszaéljen, s kihasználja a nyitottságukat.

Azt gondolom, hogy maga a haszid mozgalom egyfajta felszabadulási mozgalom. A nagyon szegény Kárpátokban, illetve a rideg, Észak-Európában élő zsidók ugyanis úgy vélekedtek, az élet szép, s nem kell örökké sírni. Az Isten ugyanis annak örül, ha mi vagyunk, s létezünk.

Meg lehet találni az egyensúlyt aközött, hogy az ember feldolgozza a fájdalmait, és mellette életöröm is maradjon benne? Hisz magad is említetted, ezek a dalok egyszerre vannak tele fájdalommal és örömmel.
Így létezünk alapvetően. Arra lettünk kódolva, hogy az egyik feladatunk a gyász megélése legyen. Ha valaki számunkra nagyon fontos, akkor az elvesztése fáj. Ha lenyeljük, elnyomjuk, akkor a lelkünk is rámegy. Muszáj végigcsinálni ezt a folyamatot, nem lehet megspórolni.

Azt érzi az ember, ha benne ragad a fájdalomban?
Ez egyszerűen csak őszinteség kérdése. Az igazi megoldás a szembenézéssel kezdődik. Amit nem vallunk be, amit nem teszünk rendbe, az a későbbiekben bármikor újra előjöhet – ez nemcsak egyénileg, hanem a teljes társadalmunkra vonatkozóan is igaz.

Ezeket az énekeket az emberek elpusztították, nincsenek többé. Illetve rengeteg tánc is eltűnt, hiszen ma már nincs olyan táncos, aki úgy tudna mozogni, mint az akkori parasztember, akinek ez a fajta mozgáskultúra ösztönös volt, mivel napi szinten tapasztalta meg a természet közeliséget. Egyébként a túlélésnek az egyik alapja, ha a mi természetünk találkozik a körülöttünk lévővel – ebből lehet erőt meríteni.

Egy teljesen komplex előadásról beszélünk, hiszen nemcsak a zene, hanem a látvány is hozzájárul az élmények összetettségéhez. Mikor melyik kerül előtérbe, s hogyan váltakoznak?
Nincs rangsor. Ez egy szimbiózis, s ez a lényege az egésznek. Néha egy arc izgalmasabb, mint egy mozdulat, a helyén kezelt látvány és zene összeolvad, eggyé válik. Így lesz belőle műalkotás, művészet – bár nem szeretem egyiket sem használni, döntse el a világ, hogy minek is számít.

Én csak azt szeretném, ha eljutna az emberekhez. Aztán persze mindenki másképp fogja megélni, hisz mindannyian másképpen érzékeljük a világot. Amit ezzel az előadással elmesélnék, az az, hogy milyen csodálatos zeneiségben éltek ezek az emberek, s hogy ez számukra olyan volt, mint a levegő, amit belélegeztek. Hisz ez az értelme: az élet a legnagyobb kincsünk, s csak egyszer van arra lehetőségünk, hogy tartalommal töltsük meg. A haszidizmus legnagyobb kutatója, Martin Buber utolsó könyve, az Istenfogyatkozás pontosan erről szól. Ezekből a dalokból sugárzik a hit és a bizalom.

Szerinted miért vesztettük ezt el?
A haszid zene, ami hatalmas erdők és hegyek között született, tele van igazi értékekkel, melyek amiatt jöttek létre, hogy ne csak a zsinagóga falain belül lehessen imádkozni, hanem bárhol meg lehessen szólítani az Örökkévalót. Egy mai ember számára, de legalábbis a legtöbbünk számára nem evidens, hogy van valaki, aki őriz bennünket s vigyáz ránk onnan fentről.

Ha nem kiabálunk az első jelre, ha nem ismerjük fel egyből, mi mit jelent, akkor nem tudunk előre gondolkozni, félni vagy akár aggódni – így védtelenné is válunk. Emiatt éreztem feladatomnak, hogy amit megtanultam, azt átadjam másoknak is, hisz aki megismeri a történelmet, a múltat, az minden helyzetre sokkal jobban fel tud készülni. Ez nem egy kötelező jellegű okítás – olyan érzelmekről, tudásról beszélünk, amit nem lehet bemagolni. Arra igyekszem rámutatni, hogy próbáljunk meg szabadon érezni, hisz ha valakit szeretünk vagy utálunk, az teljesen természetes. Az őszinteség – bár mint már említettem, nem szeretem ezt a kifejezést -, az igazi művészet.

1956-ban kezdtél el filmrendező szakra járni, ahol Máriássy Félix azt mondta neked, nincs olyan, hogy női filmrendező és dramaturg diplomát akart neked adni, amit te nem fogadtál el. Ugyanakkor szerinted a művészetben emberek vannak, nem pedig férfiak és nők. Mennyire volt küzdelmes nőként megfelelni?
Ez az élethelyzet engem rendkívüli módon inspirált arra, hogy bebizonyítsam: én hamarabb fogok rendezni, mint a fiúk. Természetesen, mert híradózni fogok. És el is mentem híradózni, aminél jobb iskola nincs egy filmrendező számára, mert az adott esemény nem ismételhető, és azonnal tudni kell, hova tedd a kamerát. Neked kell megtanulnod alkalmazkodni, és jó helyre állni a géppel ahhoz, hogy rögzítsen.

Csinálsz valamit és elkezd létezni. Sok múlik rajtad, de végül is a kezedben tartod azt, hogyan közelítesz a másik ember felé, hogyan mozogsz a géppel. Egy nő eszközrendszere, amikor kommunikál az emberek felé, szükségképpen az övé, tehát nőies. De én nem is akartam soha fiú lenni. Nem is hiszem, hogy az bárkinek jó lett volna. Elég kemény vagyok én így is, csak másképp.

Mi az, ami felkavar a kortárs művészetben?
Mindenre nyitott vagyok, ugyanakkor rendkívül óvatos is. Van, ami taszít és van, amit szeretek. A mostani előadásunk a lehetetlenre vállalkozik, mert azzal a minimális igénnyel szeretnénk a zenéket megszólaltatni, ahogy Melis megfejtette őket. Alig pár hang maradt csupán, ami képet ad nekünk arról az intenzitásról, ahogyan ezek a zenék szólhattak. Maga Eisikovits is leírja, mennyire szörnyű, hogy nem tudott rögzíteni – mert nem kapott fonográfot –, és csak leírni tudta, amit hall. Biztos nem sikerült neki a legtökéletesebben, de legalább megpróbálta.

Szerkesztő: Rosta N. Napsugár
Fotós: Posztós János

Szólj hozzá!
2017. október 18. 13:56 - CAFe

Több, mint egy zenekar

Az Anima Sound System vezetője, Prieger Zsolt lassan negyedévszázados együttesét alkotó műhelynek tartja inkább, mint popzenekarnak. A CAFe Budapest keretében rendezett szombati koncertjük egyszerre lesz biblikus, urbánus és kísérleti – az előadásban Heidi Vogel brit énekesnő mellett Ferenc pápa is helyet kap. Mert hiába lesznek 25 évesek, még mindig tele vannak meglepetésekkel.

cafe_budapest_2017_anima_sound_system.jpg

„Az Anima Sound System 1993-ban Szombathelyen alakult, elektronikus zenét játszó együttes” – a Wikipédia nem sokat árul el a nemsokára 25. születésnapját ünneplő zenekarról, alkotóműhelyről, kísérleti laborról. Alternatív, elektronikus, pop, techno és világzene stílusok címkéit aggatták már rájuk az elmúlt évtizedekben, ami nem meglepő, hiszen évente képesek a megújulásra. Egy generáció nőtt fel velük, miközben az újabb generációkat is sikerül megszólítaniuk a zenei műfajok közt mozgó, más művészeti ágakat is ötvöző, sok tehetséges zenészt hosszabb-rövidebb időre beszippantó műhelyükkel.

A nyári fesztiválszezon után, két stúdiózás közt, a szombati koncert előtt Prieger Zsolttal, az együttes alapítójával beszélgettünk.

Milyen koncerttel készültök szombaton az Akváriumban? És mire készüljön a közönség?
Az elmúlt évtizedek során rengeteget kísérleteztünk: mindig más felállásban, mindig más koncepcióval, de mindig egyfajta gyermeki rácsodálkozással próbáltunk zenét vagy gondolatot közvetíteni. A szombati koncertre egyszerre biblikus és világi, urbánus és kísérleti programot hozunk majd el, amiben sokféle régi és új, még be nem mutatott dal is helyet kap – mindezt vizuális adalékok kísérik majd végig. Olyan szereplőkkel egészülünk ki, akik még soha nem álltak velünk a színpadon. A főszereplő Heidi Vogel lesz, aki a Cinematic Orchestra kiváló képviselője, de bemutatkozik Telma Lincoln is, aki most lép fel velünk először, és egy meglepetésszámot fog énekelni.

anima_sound_system_prieger_zsolt_c_horvath_peter_gyula.jpg

Hogy választjátok ki, hogy egy fellépés során kikkel működtök együtt?
Több mint száz emberrel dolgoztam az elmúlt huszonöt év alatt az Animában. Szerencsés helyzetben vagyok, hiszen mindig a kísérletező énemnek megfelelő emberekkel, zenészekkel működhettem együtt. Most is két olyan énekessel dolgozunk, akik személyükben valósítják meg a közel-keleti békét: egyikük, Said Tichiti marokkói, másikuk, Mushu Israel pedig etióp zsidó származású. A koncerten Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground énekesnője a 68-at fogja énekelni, ami szintén egy emblematikus Anima-dal. De az Anima háza táján nemcsak énekesek tűnnek fel időről időre: Molnár Ervin, fantasztikus ütőhangszeres és Kovács Zoli, az Elefánt billentyűse is fellép velünk szombaton. A munkatársak kiválasztása zenefüggő, és eközben a partnerek karizmája és tehetsége is feltételez bizonyos zenéket. Ez oda-vissza működik.

A CAFe Budapest idei izraeli témája inspirálta a koncertetek létrejöttét?
Régóta gondolkoztam már, hogy lehetne olyan zsidó-keresztény műsort csinálni, amiben régi és új dolgok keverednek, ahol a Biblia két része, az Ószövetség és az Újszövetség egyforma súllyal szerepel. A CAFe Budapest hívószava hab volt a tortán: nagy egymásra találások színtere ez a koncert. A vizuálban megjelenhet Ferenc pápa, a zenében pedig egy zsidó zsoltár, és ezek boldog szimbiózisban, egymást feltételezve és kiegészítve kaphatnak helyet: az a fajta zene, ami istendicséret – a szó modern értelmében.

A koncert címe Jerusalem, My Love. Téged milyen élmények, emlékek kötnek Izraelhez?
Számomra semmiképp nem a politikai és háborús összecsapások színhelye Jeruzsálem, hanem a tudatos élet és az istenhit városa, ahol a zsidó, a keresztény és az iszlám hit egyikből a másikba folyik át. Nem Izraelről, mint államalakulatról szól majd a koncert, hanem inkább egy tradícióról, ahol a három vallás három egymásba kapaszkodó hidat jelent, amit ma sokan szét akarnak választani. Az Anima zenei műhelyében az együttélés a színpadon is megvalósul: nálunk ramadánt tartó muszlim és zsidó-keresztény kategóriákban gondolkozó zenész tökéletesen megfér egymás mellett. Sőt, szerintem egy jó alkotásban pont ez a lényeg, hogy a prioritások azonosak, de a gyökerek különbözőek legyenek – korban, vallásban, attitűdben, zenei előképzettségben.

Ezen a koncerten kívül hogy készültök a negyed évszázados születésnapotokra?
A Jerusalem, My Love nemcsak egy koncert lesz, hanem a CAFe Budapestnek köszönhetően egy album is születik majd ebből az anyagból, ami a zsidó, észak-afrikai, keleti, spirituálisabb Anima-vonalat állítja reflektorfénybe. Pár héten belül jelenik meg az idén húszéves 68 húsz remixe kiváló előadóktól. A Stockhausen Syndrome szintén egy albumcsomag, ahol leginkább a kísérleti és a kortárs zene által motivált énünk kerül előtérbe.

Lesz még egy válogatáslemez, az ünnepi kiadványunk, ahol az általunk másokra gyakorolt hatások úgy köszönnek vissza, hogy a mi számainkat dolgozzák fel velünk kapcsolatban álló zenészek, a Margaret Islandtől a Cloud 9-ig, a 30Y-tól a Supernemig, Bródy Jánostól Müller Péter Sziámiig. Olyan kedvesek és termékenyek voltak a kollegák, hogy végül nem csak a tervezett 25 dal lesz, hanem legalább 45-50. Emellett tavasszal jön ki a Bob Dylan-albumunk. Most egymással párhuzamosan ezen az öt lemezen dolgozunk megfeszített tempóban, a csúcspont pedig a szombati fellépésünk lesz.

Évről évre megújultok, sokat kísérleteztek, különböző zenészekkel dolgoztok. 25 évesen már az érett felnőttkorban jártok. Mi változott, ha visszanézel a születés időszakára?
Az attitűd 25 éve teljesen ugyanaz: megfelelő emberekkel, megfelelő célokat kitűzve kísérletezünk, jól érezzük magunkat: akár egy dalon dolgozunk, akár egy 12 perces pszichedelikus techno őrületen. Amiben talán változtunk, hogy most egy jóval ütősebb, keményebb, kísérletezőbb, elektronikusabb vonalat képviselünk, ami ilyen szempontból visszakanyarodás a pályánk legelejére. A lehetőségek szerencsére folyamatosan megtalálnak minket. Az egész nyarat végigturnéztuk, nagyon jó hangulatú fesztiválkoncerteket adtunk. Hatalmas élmény, amikor Kapolcson több ezer ember előtt tudjuk előadni a 20 éves albumunkat, vagy a CAFe Budapesten az új programot, amire külföldről is hívhatunk énekeseket.

anima_sound_system.JPG

A WMN a közelgő koncert és szülinap kapcsán arról ír, milyen volt a ti zenétekre felnőni. Mennyire követnek titeket a kezdetektől jelenlevő rajongók, vagy inkább egy újonnan kialakuló hallgatóság jellemző? Hogy változik a közönség összetétele?
Nem nagyon figyelem a közönség változását, de egészen biztosan nagy a mozgás, már csak azért is, mert teljesen más jelleggel működünk, mint egy átlagos zenekar: nem slágerekre gyúrunk, noha volt több olyan számunk is, amit a rádióban, a tévében is játszottak, és akár több milliós a nézettsége a YouTube-on – de soha nem ez volt a cél. A velünk dolgozó zenészek 5-10-15 évre csatlakoznak, ami már egyből azt eredményezi, hogy mindig más a közönség. Nem illünk bele a popkoncepcióba, de ezt nem is bánom: filmet színházzal, zenét sokszereplős előadással, színházas elemekkel vegyítünk. Egy átlagos popzenekar lehet, hogy szomorkodna azon, hogy nincs állandó közönsége, de mi élvezzük az átmenetiséget, hogy se ide, se oda nem tartozunk.


Egy interjúban azt mondtad, hogy ha az FC Barcelona „több, mint egy csapat”, akkor az Anima Sound System „több, mint egy zenekar”. Mire utaltál ezzel?
Az Anima Sound System egy műhely, egy színpad, egy műsor, egy program, amihez mindenki örömmel tud csatlakozni. Nekem, mint zenekarvezetőnek pedig a legnagyobb öröm, hogy mindezt katalizálni tudom, és az álmaimat megvalósulni látom. Mindig azokkal dolgozom együtt, akikről úgy gondolom, hogy egy cél érdekében, egy projektben együtt tudnak gondolkozni velem. Eddig szerencsém volt, mert általában azok az emberek, akiket hívtam, nagy kedvvel jöttek, és beleadták a tehetségüket a közös munkába. Nem az a lényeg, hogy egy emblematikus zenekart építsünk, hanem egy olyan műhelyt szeretnénk létrehozni, ahonnan el lehet menni, és ahova vissza lehet térni. Ilyen szempontból persze szerénytelen a Barcelona-hasonlat, de nagy rajongója vagyok a katalán és a holland focinak is, ahol ugyanúgy, mint nálunk, a játékosságról vagy az egy célért küzdők műhelyéről lehet beszélni. Ha pedig a mai magyar popzenekarokat nézzük, akkor az Anima Sound System inkább egy labdarúgócsapat, egy kovácsműhely, egy lovarda vagy egy virágkötészet, mint egy átlagos zenekar.

Szerző: Szakszon Réka

Szólj hozzá!
2017. október 16. 18:38 - CAFe

Hibán kívül

After Crying

Hol volt, hol nem volt, a hatvanas évek derekán a komolyzene felé kezdtek kacsingatni némely zenekarok. Tudtommal a Procol Harum kezdte Bachhal, de Bachot a Nice és a Jethro Tull is játszott, szóval elszabadult a pokol…

1923192_57650533406_3768999_n.jpg

Nem kellett sok, és hirtelen fontolóra kellett vennünk, hogy hol végződik a könnyű, és hol kezdődik a komoly. Hatvankilenc szeptemberében a Deep Purple a londoni szimfonikusokkal adta elő John Lord concertóját, elsőként kombinálva egy rock-és egy szimfónikus zenekar hangzását.

Te jó ég…!

Új stílus született, olyan zenekarokat emelve misztikus magasságba, mint az ELP, a Genesis, a Yes, a King Crimson, a Pink Floyd és a Van Der Graaf Generator. Ennek az új stílusnak progresszív rock lett a neve, bár gyakran megesett, hogy visszafordult az időben (de ezen most ne lovagoljunk).

Ami biztos: nálunk a King Crimson volt a legnépszerűbb, a 21st Century Schizoid Man című klasszikusát még a Neoton is játszotta (komolyan), a Syrius feldolgozása pedig egyenesen jobb lett az eredetinél.

Aztán a hetvenes évek közepére mintha lecsengett volna ez a mánia. Angliában úgy hozta az élet, hogy az olykor „túlképzett” progresszívokat maguk mögé kényszerítették a punkok. Őket ugye senki sem vádolhatta megalomániával, éppen ellenkezőleg: három akkorddal csináltak komoly felfordulást. Ugyanakkor fennmaradt egy tábor, mely azóta is arra esküszik, hogy a progresszív rock a csúcs – és rendületlenül szervezi a koncerteket Óperencián innen és túl.

Szegény Syrius ezt nem érhette meg: őket még ’73-ban kicsinálta a rosszindulat és a posványos hazai közízlés. De láss csodát, a progresszív színtéren újabb társaságok bukkantak fel. Előbb az East, aztán a Solaris, s végül az After Crying – bár az utóbbi az „önhibáján kívül” került ebbe a kategóriába. Az After Crying soha nem tartotta a zenéjét progresszív rocknak. Mindig is kortárs zenét játszott, legfeljebb olyat, amiben a rockzene hatása döntőbbnek bizonyult az avantgárd befolyásánál. Ami másképp volt komoly…

Különben ki tud elképzelni „komolyabbat” a King Crimsonnál?

Az After Cryingra történetesen olyan hatással volt, hogy két Crimson-lemezt (az In The Court Of The Crimson King és az Islands címűt) hangról hangra eljátszották egy-egy koncerten, de megesett az is, hogy a (januárban elhunyt) basszeres-énekes John Wetton társaságában nyomták a Starlesst.

Kamara- és szimfonikus zene, rock és dzsessz, emelkedettség és zúzás – mind belefér az After Crying három évtizedes pályafutásába és tucatnyi albumába. Gondolom, a BMC-ben – egy rakás vendéggel súlyosbítva – sem kell másra számítani. Lesz pár darab, amit még soha nem játszottak, de izgalmat inkább az Errata cím ígér.

Ez a „hibajegyzék” ugyanis nem zenei, hanem verbális, ha úgy tetszik, világnézeti jellegű. Afféle számvetés, mellyel az After Crying „belátja” bizonyos tévedéseit. Hogy egyik-másik dalszövegei nyomán még véletlenül se köthessék ahhoz a rendhez, aminek talajában egyre vaskosabb gyökeret ereszt valami – számára immár vállalhatatlanul – pöffeszkedő, ódon, provinciális, komondoros, álszent… nem folytatom.

Majd kiderül.

F.D.J.
Fotó: facebook.com/aftercrying/

Szólj hozzá!
2017. október 16. 17:34 - CAFe

„A zenében megtaláltam önmagam”

CAFe portrék – Egyedi Péter

Bátorság, elszántság és hit kell hozzá, hogy az ember az általa megszokott közegből kilépve búcsút intsen korábbi életformájának. Ezt Egyedi Péter a saját bőrén tapasztalta, amikor jól jövedelmező, biztos állását hagyta ott azért, hogy zenével foglalkozhasson. A dalszerző, énekes a CAFe Budapest harmadik napján, az irodalom és a zene különleges találkozásából születő Rájátszásban állt színpadra, amelynek néhány fellépőjével a közelgő Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron is találkozhat a közönség.

Előtte azonban Egyedi Péter a biztonságos keretek elhagyásáról, a vers és irodalom kapcsolatáról, illetve arról mesélt, hogy a zenében miért nem lehet hazudni. 

 

Szólj hozzá!
2017. október 16. 10:37 - CAFe

Hallgass bele az Eighth Blackbird együttes iPodjába!

A chicagói Eighth Blackbird 1998-ban robbant be az amerikai zenei életbe, és az elmúlt két évtizedben száznál is több új művet mutatott be, mások mellett Steve Reich az együttes számára írta Double Sextet című darabját, melyet Pulitzer-díjjal tüntettek ki. Ezúttal a túlzás nélkül zenetörténeti jelentőségűnek nevezhető együttes tagjai - akik október 13-án léptek színpadra az Amadindával - engednek bepillantást műfaji határokat nem ismerő kedvenceikbe.

A New York-i hip hoptól a vitriolos társadalomkritikán és haiti vudu-csillagon át az amerikai alapító atyáról szóló musicalig terjedő, igen változatos zenelista első fele az Eighth Blackbird művészeti társigazgatója és csellistája, Nicholas Photinos jóvoltából, második fele Nathalie Joachim fuvolista ajánlásaival olvasható és hallgatható.

17_10_13_eighth_blackbird_002.jpg

(Az Eighth Blackbird fotóján balról második Nicholas Photinos, negyedik Nathalie Joachim.)

Nicholas Photinos kedvencei:

Florent Ghys: This is the Album of the Future
Florent kiváló zeneszerző, basszusgitáros és videoművész. A zenéje önmagában is fantasztikus, de ha igazán meg szeretnéd ismerni a munkáját, a legjobb, ha a videóval együtt nézed a honlapján!

Hamilton (Original Broadway Cast Recording): YorkTown (The World Turned Upside Down)
Ugyan egy kicsit későn eszmélve, de teljesen rákattantam a Hamiltonra. Hosszú utakon mindig erre éneklek a kocsiban.

Bruno Mars: That's What I Like
Bruno Mars egy kaméleon. Nem mindig és nem mindent kedvelek tőle, de a funkybb dolgait mindenképp csípem.

LADAMA: Porro Macatu
Négy nőből és egy férfi basszerosból álló brooklyni székhelyű együttes. Dél-amerikai gyökereik pörgős, feszes ritmusú zenében manifesztálódnak.

Lettuce: Do it Like You Do
Még egy kis funky. Szuperfeszesek. Imádom őket.

D’Angelo: Sugah Daddy
Még több funky. Aaaaaannyira a taktus mögött játszanak, hogy az már beteg.

Jemaine Clement from Disney’s Moana: Shiny
Van egy ötéves lányom, és ezt az albumot megszámlálhatatlanul sokszor hallgattuk vele. Jemaine Clement-t már a Flight of the Conchords duóban is kedveltem, és ez a szám nagyon emlékeztet az akkori dolgaira.

A Tribe Called Quest: Black Spasmodic
Régóta nagy rajongója vagyok a Tribe-nak. Ez a legutóbbi albumuk, több évnyi hallgatás után az első munkájuk. Nagyszerű ismét együtt hallani őket, másfelől szomorú, hogy az egyik tagjuk a felvételek alatt hunyt el.

Netsayi: Sara Regina
Nagyszerű művész, aki nagyszerű zenészekkel dolgozik együtt. Színtiszta élvezet hallgatni őket.

Pascal Le Boeuf, Sarah Goldfeather & Robby Bowen: Empty Promise
Vitriolos szociokommentár, ami a minket körbevevő lévő tárgyi objektumok haszontalanságát firtatja. És persze jó kis zene!

Nathalie Joachim kedvencei:

Laura Mvula: Let Me Fall
Laura mindig szeszéllyel és élvezettel alkot, ezt nagyon kedvelem benne. Egyszerűen csak bevonz mindenkit a fantasztikus világába.

Anderson Paak: The Bird
Anderson hangja és energiája D’Angelóra emlékeztet (akit imádok). Mindegyikük mögött piszok jó együttes áll, ami az albumaikon rendre fantasztikus produceri munkával párosul.

Arooj Aftab: Na Ja Balam
Aroojra először akkor bukkantam rá, amikor egy kis lakáskoncerten hallottam New Yorkban. Iszonyú könnyedséggel képes elegyíteni „angyali” hangjában azt a sokféle hatást, ami éri. A szám a végefelé a kilencvenes évek Londonjának drum and bass világát idézi, amivel mindig le lehet venni a lábamról…

Olga Bell: Your Life is a Lie
Ha már a kilencvenes évek került szóba: emlékszem, amikor ezt az albumot vette fel, megkértem Olgát, hogy meséljen róla egy kicsit. Azt mondta, „alapvetően egy 90-es évekbeli dance album”, engem pedig még mindig lenyűgöz, ahogy ebben a számban szépen, módjával darabjaira szedi a műfajt.

Toto Bissainthe: Papa Loko
A családom Haitiról származik, és éppen a Fanm d’Ayiti (A haiti nők) című, egész estét betöltő munkámon dolgozom, amit a Liquid Music sorozatához rendelt meg a St. Paul Kamarazenekar. A darab ősbemutatója 2018. március 14-én lesz. Az utóbbi másfél évben teljesen elmerültem a haiti zenében, és Toto a projekt legfontosabb múzsája. Ez a dal hatalmas kezdeti inspirációt adott a munkámhoz.

José Gonzalez: Afterglow
Josét először egy lenyűgöző chicagói katedrálisban hallottam, amikor az yMusicban zenélő kollégáimmal lépett fel. Transzcendens állapotba kerültem, amikor ezt a dalt énekelte, és azóta se tudom megállni, hogy ne hallgassam meg újból és újból.

Little Simz: Low Tides
Gilles Peterson rádióműsora révén – amit meg kell hallgatnod, ha eddig még nem tetted volna meg – szereztem tudomást Little Simz nevéről. Úgy vélem, hosszú ideje ő az egyik legígéretesebb fiatal tehetség a női MC-k között.

Shlohmo: 15th St.
Shlohmo kiadatlan felvételei közül ez az egyik. Nagyon bírom, ahogy bánik a “talált hangokkal” (found sounds), és ezzel egyben a korábbi munkáira is reflektál.

Ásgeir: Unbound
Van valami Ásgeir zenéjében, ami nagyon ismerős, ugyanakkor teljesen újnak hat. Ez egy olyan szám, amit szívesen elindít az ember, amikor egy napfényes reggel hosszú útra indul.

Saul Williams: Horn of the Clock-Bike
Saul véleményem szerint rendkívül fontos művész. Költő, aktivista, író és zenész, és minden minőségében rendkívülit alkot. A könyvek bizonyára megbecsüléssel fognak emlékezni rá és a munkásságára. Ez a szám csupán az egyike a lemezen hallható elképesztően jó daloknak.

Szólj hozzá!
2017. október 13. 12:51 - CAFe

A zsidónegyed titkai

Tényleg a Dohány utcai zsinagóga a legnagyobb Európában? Mi köze Tony Curtisnek a magyarországi zsidósághoz? Hol terveztek megazsinagógát építeni Budapesten? A CAFe Budapest keretében szervezett városfelfedező sétán többek közt ezekre a kérdésekre kaphattunk választ, miközben végigjártuk a zsidónegyed legfontosabb helyszíneit.

Napsütéses őszi délután, találkozó az Örkény Színház előtt. „Megkérjük férfi vendégeinket, hogy hozzanak magukkal fejfedőt!” – útvonalunk mellett ez derül ki a séta rövid leírásából: előzetesként ennyi elég is lesz.

A Madách teret és környékét eddig kedvenc kávézóinkról, a szökőkútról és ideiglenes rendezvények helyszíneként ismertük. Cseh Viktor sétavezető már a túra elején új perspektívát tár elénk: „A Király utcától a Madách térig tartó szakaszon, a mostani Károly körútra néző oldalon egykor az Orczy-ház állt. Az épülettömb a tulajdonosról, báró Orczy Józsefről kapta a nevét: tőle bérelték a lakásokat az Óbudáról Pestre költöző zsidó kereskedők a XVIII. század második felétől. Az épületet 1936-ban bontották le, ezután épült helyére a mostani épületegyüttes.”

1_zsidonegyed_orczy-haz.jpg

A zsidónegyed kapujában állunk tehát, ahol – mint a séta bevezetőjéből kiderül – egy Andrássy úttal párhuzamos sugárút indult volna, keresztülszelve a klasszikus zsidónegyedet, de a város szövetét alaposan átszabó beruházás végül nem valósult meg.

Innen indulunk tovább a Károly körúton a zsidónegyed leglátványosabb, mindenki által ismert helyszínéhez, a Dohány utcai zsinagógához. A 3000 férőhelyes épületet Európa legnagyobb zsinagógájaként tartják számon, világviszonylatban New Yorkban és Jeruzsálemben található zsinagógák előzik meg a listán.

„A Dohány utcainál is nagyobb megazsinagógát terveztek építeni a Parlament közelében, mivel a Lipótvárosban a 19. század második felében egyre több zsidó vett lakást” – meséli a séta vezetője. „Végül azonban nem tudtak összegyűjteni annyi pénzt, ami a nagyszabású imahely felépítésére elegendő lett volna. A tervek alapján utólag úgy gondolják, nem is biztos, hogy a szerkezet képes lett volna megtartani a hatalmas kupolát.

2_zsidonegyed_lipotvarosi_zsinagoga.jpg

A rekordoknál maradva az egyik legdrágább zsinagógaként tartják számon a Dohány utcait: 1859-ben fejezték be az építését, de amikor a 19. század végén a Parlamentet átadták, a zsinagógát még kiegészítették arany díszítésekkel, hogy több arany legyen benne, mint az Országház épületében.

A Dohány utcai zsinagóga a magyar neológ zsidóság központja, a szerkezete mégis sok szempontból inkább egy keresztény templomra emlékeztet, a hagyományos női-férfi imatér szétválasztása sem teljesen megoldott, a belső részben pedig szószék és orgona is található. „Az orgonán szombatonként, sábeszkor egy nem zsidó hölgy játszik, aki bár nem vallásos, mégis jobban ismeri a liturgikus zenét, mint sokan a hívők közül” – meséli Cseh Viktor, sétavezető.

3_zsidonegyed_dohany_utcai_zsinagoga.jpg

A Wesselényi utcán besétálva jutunk el a kertben található szomorúfűzre emlékeztető holokauszt emlékműhöz, amelynek levelein a vészkorszak áldozatainak nevei találhatók. Az Emanuel-emlékfa a magyar zsidó származású hollywoodi színész, Tony Curtis alapította Emanuel-alapítvány adományából készülhetett el.

4_zsidonegyed_emanuel_fa.jpg

„A fa alatt a zsidó temetőkhöz hasonlóan köveket láthatunk” – mutat rá az emlékmű talpazataként szolgáló tömbre a sétavezető. „Ez a hagyomány egyrészt arra vezethető vissza, hogy a sivatagban eltemetett holttestek esetében kövekkel jelölték meg a sírok helyét, hogy később mások is megtalálhassák a temetkezési helyszínt. Másrészt a virágokkal szemben a kövek az örökkévalóságot jelképezik.”

Sétánk következő állomása a Rumbach utcai zsinagóga, ami éppen felújítás alatt áll: a tervek szerint az épületben kap majd helyet a Kárpát-medencei Zsidó Néprajzi Múzeum. A zsinagóga belseje nyolcszögletű, keskeny tornyai minaretszerűek: a Kis zsinagóga így sétavezetőnk szerint akár egy mecsetre is emlékeztethet minket.

5_zsidonegyed_rumbach_utcai_zsinagoga.jpg

Cseh Viktor az építészeti és várostörténeti érdekességek mellett a neológ és ortodox zsidók közti különbségekről is mesél a túra során. „A Tóra szerint egy vallásos zsidó nem tehet meg több mint négy lépést kipa vagy egyéb fejfedő nélkül. A neológ zsidók egy része azonban csak a zsinagógába belépve teszi fel a kipát – őket hívják az angolszász országokban „pocket jew”-nak, mivel a zsebükbe tett kipán látszanak a hajtás nyomai.”

Közben megérkezünk a séta utolsó helyszínére, a Kazinczy utcai zsinagógába, ahova – miután a férfiak feltették magukkal hozott vagy a bejáratnál kapott kipájukat – be is léphetünk. A szecessziós stílusban épült ortodox nagyzsinagóga 1913-ban készült el. A padokban ülve nézhetünk körül az impozáns épületben, miközben a sétavezető segít nekünk elmerülni a részletekben.

6_zsidonegyed_kazinczy_utcai_zsinagoga1.jpg

„A középen található Tóra-olvasó emelvény (bima) oldalán magyaros tulipán- és rózsamotívumok találhatóak. Az emelvény négy sarkában lévő díszítések a II. világháborút követően eltűntek. Évtizedekkel később az Ecseri úti piacról telefonáltak a rabbinak, hogy nem hiányzik-e a bima egy része, aki visszavásárolta a megtalált kincseket” – osztja meg velünk Cseh Viktor.

„A különleges mintákat ábrázoló szellőzőrácsok nemcsak a levegő cseréjét biztosították” – mutat rá a túravezető. „A nyári melegben jégtömböket helyeztek el a szellőzőkben, amik hűtőberendezésként is működtek a zsinagógában.”

7_zsidonegyed_kazinczy_utcai_zsinagoga2.JPG

A hűtésre októberben már nincs szükség. Lassan közeleg a hidegebb idő, amikor a szomszédban lévő téli zsinagógába költöznek át a hívők, mivel a nagyzsinagóga nem fűthető. De előtte még a héten megtartják a Tóra örömünnepét: a Tóra zsinagógai felolvasása ezen a napon fejeződik be, és kezdődik újra.

Aki a múlt hétvégi sétákról lemaradt, még van esélye bepótolni! A CAFe Budapest keretében most hétvégén és jövő hétvégén is tartanak kulturális városnéző sétákat. A Városmajor zsidó szemmel séta során a XII. kerület egy központi, de zsidó kulturális szempontból kevéssé közismert része és annak története kerül bemutatásra október 15-én és 22-én. Most vasárnap a Terézváros zsidó emlékeit fedezhetik fel az érdeklődők az Oktogontól a Hősök teréig vezető sétán. További információk és jegyvásárlás itt.

Szerző: Szakszon Réka

Címkék: CAFe2017
Szólj hozzá!
2017. október 13. 11:28 - CAFe

Hallgass bele Mészáros Zsolt Máté orgonaművész iPodjába!

Az elektronikus hangszínektől a Star Wars zenéjéig

Vajon milyen zenét hallgathat egy fiatal orgonaművész? Mészáros Zsolt Máté – aki október 13-án ad koncertet a Belvárosi Plébániatemplomban – a sokszínűségre esküszik, és ezzel minden sztereotípiára rácáfol. A klasszikus zene nagyjainak mesterművei mellett ugyanis modern elektronikus hangzások, drum ’n’ bass és filmzene is szerepelnek a kedvencei között. 

17_10_13_fischera_meszaroszsoltmate_c_borocz_balazs.jpg

Jamiroquai – Too Young to Die
Egy igazi életérzés!

Hiromi Uehara – Time Difference
Izgalmas, nehezen kiismerhető ritmikája és az érdekes elektronikus hangzások miatt szeretem.

Skrillex – First of the Year
Az elektronikus hangszínek sokfélesége és a maga korában szokatlan, innovatív használata nagyon megkapó volt számomra.

Prodigy – Voodoo People (Pendulum Remix)
Fiatal korom óta nagyon szeretem a drum ’n’ bass-t és nagy Prodigy-rajongó is voltam, ezért különösen örültem, mikor megszületett ez a remix.

Johan Williams – Leia’s Theme
A Star Wars-filmek gyermekkorom nagy kedvencei – volt olyan nap, amikor többször is megnéztem a Csillagok háborúja IV.: Egy új reményt, vagy éppen a Baljós árnyakat. Aki jól ismeri a Star Wars-univerzumot, az tudja, mennyire elképzelhetetlenek lennének ezek a filmek Williams zseniális zenéi nélkül.

Oscar Peterson – Fly me to the Moon
Oscar Peterson az egyik kedvenc jazz-zongoristám. Mindig lenyűgözött sokszínű improvizációival és utánozhatatlanul könnyed, virtuóz zongoratechnikájával – bármelyik számát választhattam volna.

Dream Theater – Octavarium
A Dream Theater egyike azon zenekaroknak, melyek fiatalkoromban a legnagyobb hatással voltak rám. Billentyűsük, Jordan Rudess sokáig a példaképem volt. Rengeteget tanultam a zenéjükből.

Bomfunk Mc’s – Freestyler
Gyermekkorom kedvenc slágere – indok nélkül.

UHT – Jazz Club
Ki ne szeretné az electro swinget?!

Muse – Butterflies and Hurricanes
Gimnazista koromban több rockzenekarban játszottam – főleg alternatív és progresszív rockot. Feldolgozásaink között pedig több Muse-szám szerepelt. A Butterflies and Hurricanes zongoraszólója Rachmaninoff II. zongoraversenyének hangulatát idézi. Tinédzserkoromban szerettem játszani.

A következő listán pedig a kedvenc zeneszerzőimtől szerepel egy-egy kompozíció, melyeket kronológiai sorrendbe rendeztem:

Johann Sebastian Bach – Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen, BWV 12
Wolgang Amadeus Mozart – C-Dúr „Disszonancia” vonósnégyes – I. Adagio – Allegro, KV 465
Franz Schubert – f-moll fantázia, D. 940
Liszt Ferenc – Haláltánc (Cziffra György)
Richard Wagner – Trisztán és Izolda – Vorspiel
Alban Berg – Zongoraszonáta, Op. 1 (Glenn Gould)
Olivier Messien – L’Ascension (version pour orchestre) - Alléluias sereins d'une âme qui désire le ciel
Bartók Béla – Zene vonósokra ütőkre és cselesztára – I. Andante tranquillo (Fricsay Ferenc)
Ligeti György – Lux aeterna (Cappella Amsterdam)
Pierre Cohereau – Bolero improvisation sur un théme de Charles Racquet 

Szólj hozzá!
2017. október 11. 12:48 - CAFe

„A tánc varázslatos”

CAFe portrék – Rujsz Edit

Különleges atmoszférájú, pezsgő "három-az-egyben" előadást visz színpadra a Magyar Nemzeti Balett a CAFe Budapest keretein belül. LOL című darabjuk koreográfiáit a holland legenda, Hans van Manen álmodta meg, aki egyike azon mestereknek, akiknek a klasszikus balett és a modern tánc ötvözésével sikerült széles körben népszerűvé tenniük a modern balettet. Az előadás létrehozásában hazánk egyik legismertebb balettmestere, koreográfusa Rujsz Edit is közreműködött.

Szépség, esztétikum, varázslat – többek közt ezek a dolgok fogták meg a balettben Rujsz Editet, akit gyerekkorától elbűvölt a tánc világa. De vajon mikor és hogyan döntötte el, hogy a balett lesz az élete, és ki jósolta meg neki, hogy balerina válik belőle? Galán Angéla interjújából többek közt ez is kiderül.

Szólj hozzá!
2017. október 11. 10:09 - CAFe

„A profizmushoz megszállottság kell”

CAFe portrék – Oláh Kálmán

Oláh Kálmán jazz-zongorista, zeneszerző hihetetlen mélységgel és érzékenységgel ötvözi kompozícióiban a jazzt a nagy klasszikusok muzsikájával. A CAFe Budapest keretein belül, október 12-én Kodály Zoltán zenei világában merül el kiváló zenészek társaságában.

Előtte azonban a zenével teli élet nehézségeiről, a megszállottságról, a műfajok közti kalandozásról, az improvizációról és többek közt Bartók Béla, valamint Kodály Zoltán zenéjéről is mesélt Galán Angélának.

Szólj hozzá!
2017. október 10. 19:08 - CAFe

Hallgass bele a Frenák Pál Társulat táncosainak iPodjába!

A táncosokról gyakorta él az a téves elképzelése az emberekben, hogy kizárólag komolyzenét – és hogy még inkább sztereotipikusak legyünk, azon belül is leginkább Csajkovszkijt – hallgatnak. Hiszen leginkább komolyzenére táncolnak, komolyzenére nyújtanak, komolyzenében léteznek.
Pedig amilyen színes a tánc világa, olyan változatos a táncosok zenei ízlése is. A CAFe Budapest idei tánckínálatában például találunk kortárs táncbemutatót, klasszikus- és kortárs balettet ötvöző darabot és modern balett előadást.

A Frenák Pál Társulat öt táncosa megosztotta velünk, ők mit hallgatnak legszívesebben.

ipod_esterhazy.jpg

Esterházy Fanni

A Jamiroquai Comic Girljét a Center Stage (magyarul Rivaldafényben címmel vetítették) című filmben hallottam először, igazi, mosolygós örök kedvenc. Akárcsak a Dream On az Aerosmith-től. Megunhatatlan és szerelem. A 
zene és Steven Tyler is. :) Ha egy plusz löket magabiztosság kell, akkor Gary Clark Jr.-tól a Numbot rakom be, ha viszont stresszmentesíteni akarok és nyugalomra vágyom, akkor Yanistól a Hypnotized szól. A Smooth Carlos Santanatól pedig egyszerűen olyan nosztalgikus hangulatba tesz.

halaszgabor_ipod.jpg

 

Halász Gábor

Nawang Khechogtől a Kindness the key – ez nekem a kezdet, a reggel, az új tiszta lap. Anno a Marseille Balletban mindig ezzel kezdtem a reggeli bemelegítést. Bugge Wesseltoft régi kedvenc, tucatnyi album van tőle, de talán a Yellow is the colour a kedvenc számom, azonnal az ember fülébe lopja magát. Tech N9ne számomra a ma élő leginspirálóbb zenész, akinek a dalaival az amerikai kultúrától távol élő rajongó is azonosulni tud. Az aktuális érzelmi vonalakat megmozgató dalom a Molly Lil Dickytől. Ő is kissé különcnek számit a saját műfajában. 

varnagy-kristof-original-76878.jpgVárnagy Kristóf

Nincsenek különösebb történeteim a zenékhez. Nem vagyok egy nagy „élménygyűjtő", nem jellemző, hogy nosztalgiáznék, kevés emlékhez kötődöm és azok nem zenéhez fűződnek. Szeretem élvezni a jó zenét, ugyanakkor keresem az újat is, igyekszem kihívások elé állítani az ízlésemet. James Blake zenéhez való viszonya különösen inspirál, a Hero a Family of the Yeartől fülbemászó, a Freakin’ Disco meg egyszerűen vagány. Nina Simone nem szorul különösebb magyarázatra, egyértelmű, hogy miért szeretem: mindenért!!! A Totemset pedig aki tudja, tudja! ;)

ipod_maurer.jpgMaurer Milán

Svéd csajrockra a (Pale Honey) legjobb reggel felkelni és elindulni a próbaterembe. Az Electronicattől pedig már az utcán megjön a Tricks and tracks életérzés. Egy jó kis szombat estét általában Kanye Westtel indítunk, de két üveg bor és előkerül a La Baletta Pressertől. :D Ha pedig nagyon magam alatt lennék, és kell egy kis bátorítás a továbbiakhoz, akkor jön a Dream On. Ich vermisse Deutschland sehr – na ilyenkor jön a Major Tom.

szabolevi_ipod2.jpg

Szabó Levente

Hosszú napok végén, amikor még otthon is van energiám és jól érzem magam, akkor a koreai hiphop és r’n’b énekes Zion T. zenéjét teszem be. Értelmetlen boldogságrohamokhoz Son Lux Easy-je a tökéletes aláfestés, inspirálódni Einauditól a Run szól, pihenni pedig az Elege al Che. A Blues Saraceno The River számát meg azért szeretem, mert amilyen egyszerű, olyan jó. 

Szólj hozzá!