Nem tetszett a szovjeteknek a cárkritikus opera

 A Neue Oper Wien kedden mutatta be a bécsi Kammeroperben Az orr című operát. Sosztakovics 1928-ban a cárkorszak szatírájának szánta a művet, ami azonban az akkor már több mint fél évtizede regnáló szovjethatalomnál is kiverte a biztosítékot, megelőlegezve az 1936-os, ellene elkövetett karaktergyilkosságot. Folkzene, kabaré, abszurd színház, Chaplin és Monty Python egyszerre a színpadon: magyarországi bemutató Matthias Oldag új rendezésében október 7-én és 8-án.

alexander_kaimbacher_orr_c_armin_bardel.jpgAlexander Kaimbacher (Orr) (c) Armin Bardel 

Sosztakovics kettős karriert építgetett diplomája megszerzése után: a komponálás mellett zongoristaként versenyeken indult, de csupán egy dicséretet tudott elkönyvelni az 1927-ben Varsóban első alkalommal megrendezett Nemzetközi Chopin Zongoraversenyen. Kritizálták többek között „száraz” játékstílusa miatt, amit persze értelmezhetünk jótanácsként is: minek fecsérelje az idejét mások műveinek előadására az, aki saját maga még jobbakat tud írni. (Bartók is kénytelen-kelletlen vette tudomásul ezt, a nála jóval kevésbé érzékeny személyiségű Prokofjev – akinek motorikus játéka „lírainak”, vagy „melegnek” szintén nem mondható – pedig soha nem akart zongorista lenni. Ugyanakkor a 30-as években nem mindig volt pénz új színpadi műveinek bemutatására, ekkor ő is szívesen adott koncerteket – persze főként saját műveiből.)


Sosztakovics: I. zongoraverseny (1933) – Martha Argerich, Verbier Festival (2010)
Külön elismerés jár annak, aki rájön, mi a videó magyar vonatkozása!

 Sosztakovics még a verseny évében találkozott Bruno Walterrel, aki annyira el volt ragadtatva az I. szimfóniájától, hogy rögtön bemutatta Berlinben. Leopold Stokowski megtette ugyanezt a tengerentúlon, és a Philadelphia Orchestrával lemezre is vette a művet 1928-ban. Ettől kezdve Sosztakovics főként a komponálásra fordította idejét. Ugyanakkor II. szimfóniájának hiába volt „szovjetbarát” a hangvétele, Sosztakovics kísérletező, egyre eklektikusabbá érő stílusa egyáltalán nem vívta ki a kultúrhivatal (és az annak elveivel egyre inkább együtt rezgő kritikusok) tetszését. Ezt a tendenciát Sosztakovics akkor még valamelyest képes volt ellensúlyozni azzal, hogy alibiállása volt a Munkásifjúság Színházánál (TRAM), akiket ugyan nem sok művével örvendeztetett meg, de mozgástere ekkor legalább még valamelyest szélesebb volt, mint amilyen 1936 után lett, amikor a Kisvárosi Lady Macbeth című operája ürügyén követtek el ellene karaktergyilkosságot a Pravda hasábjain. (Az opera átdolgozott változatát aztán 1956-ban másodszor is betiltották.)

karl_huml_tuzolto_es_a_wiener_kammerchor_c_armin_bardel.jpgKarl Huml (Tűzoltó), és a Wiener Kammerchor (c) Armin Bardel 

 A 20-as évekbeli kísérletező, fiatalkori stílusnak a csúcsteljesítménye Az orr című opera, amelynek librettóját Sosztakovics Gogol azonos című novellája alapján, több más mű felhasználásával állította össze. A történet, aminek magva tulajdonképpen a leszakadt, majd életre kelt testrész utáni hajsza, Sosztakovics szerint a több mint egy évszázaddal azelőtt uralkodó I. Sándor cár korának kifigurázása, azonban okkal érthette ezt másképp a korabeli kultúrpolitika. A brit komponista, Gerard McBurney találó jellemzésében Sosztakovics fiatalkori mesterműve „energikus bűvészmutatvány, hangszálakrobatikával, vad zenekari textúrával, abszurd színházzal, megspékelve a nevetség és düh pöffeszkedő egyvelegével. Az eredmény Sosztakovics könyörtelen és tiszteletlen kezei között olyan, mintha Charlie Chaplint vagy a Monthy Pythont küldenénk fel a színpadra. A bravúrosan abszurd történet és a zene virtuozitása ellenére Az orr mégis szórakoztató mű: tökéletes kikapcsolódást nyújt a nézőnek.”

megan_kahts_oszipovna_c_armin_bardel.jpgMegan Kahts (Oszipovna) (c) Armin Bardel 

 A mű egyébként az 1930-as első szcenírozott bemutatót – valamint két szereposztásban további tizenhat további előadást – követően tulajdonképpen „fiókhalott” állapotba került, és így is maradt egészen a komponista életének utolsó éveiig. Ez talán nem is véletlen, hiszen Sosztakovicsnak időről időre így is születtek olyan darabjai, amik éppen elég személyes kockázatot jelentettek az őket bemutatni szándékozó zenészeknek. A művet az a legendás orosz karmester, Gennagyij Rozsgyesztvenszkij fedezte fel újból, aki épp a napokban adott emlékezetes koncertet a Müpában. A karmester kijelentése – miszerint a mű utolsó, Szovjetunióban fellelhető példányát találta meg a Bolsoj könyvtárában 1974-ben – ugyanakkor egyértelművé teszi, hogy miért nem adták elő az operát: ami eltűnt, azt ugyebár akarva sem lehetett volna előadni. (Az 1920-as évekbeli orosz avantgárd és futurista zene rehabilitációja egészen a 80-as évekig váratott magára a Szovjetunióban.)

igor_bakan_ivan_jakovlevics_mogotte_pablo_cameselle_rendorfelugyelo_c_armin_bardel.jpgIgor Bakan (Ivan Jakovlevics), mögötte Pablo Cameselle (Rendőrfelügyelő) (c) Armin Bardel 

 Az ezredforduló óta újjászületését éli az opera, 2008-ban a Mariinszkij Színház Zenekara és Énekkara Valerij Gergijev vezetésével készített felvételt belőle, 2010-ben bemutatták a New York-i Metropolitanben is, sőt néhány évvel később, 2013-ben világszerte láthatták az operát a Met Live in HD sorozatában. Aki figyelemmel kíséri Eötvös Péter magyarországi bemutatóit, annak ismerősen csenghet a Neue Oper Wien neve, hiszen 2014-ben a Müpával együttműködésben állították színpadra a Paradise reloaded (Lilith) című operát Bécsben és Budapesten. A mostani produkciót rendezőként jegyző Matthias Oldagnak sem idegen terep a Müpa, hiszen ő rendezte a 2012-es Wagner-napok Tannhäuser-bemutatóját. Nyilvánvalóan nagy kihívás lesz az alkotógárdának, hogy a budapesti körülményekre alkalmazzák az előadást, hiszen a Fesztivál Színház színpada jóval nagyobb, mint a Kammeroperé. Adódik a kérdés: nem egyszerűbb az énekes dolga, ha több a hely a lába alatt? A nagyobb színpad előnye azonban ebben az esetben csak látszólagos. Ha az énekes betanulta, a színpad mely pontján tud úgy megállni, hogy még épp nem esik a rezesek nyakába, nem jelent számára nagyobb szabadságot, ha nagyobb színpadot teszünk alá.

Sosztakovics szerint műve elveszti minden jelentését, ha pusztán koncertdarabként mutatják be – 1929-ben mégis így adták elő a darabot, a Bolsoj Színház ezzel megbízott rendezője ugyanis túl elfoglalt volt, hogy időben végezzen a szcenírozással –, október 7-én és 8-án tehát két remek alkalom is kínálkozik az ismerkedésre a CAFe fesztiválon.

 

Operettet a munkásoknak, pinceszínházat a Húspiacra

 A Kammeroper bejárata a beszédes nevű Drachengassében (Sárkány köz) található Bécs belvárosában, alig néhány saroknyi járásra a Stephansdomtól. A közelében ma is funkcionáló, eredetileg a Fleischmarktra (Húspiac) betelepülő görög kereskedők lelki egészségét szolgálni hivatott görög katolikus templom, a zegzugos utcák szabálytalansága és a Jugendstil épületek akaratlanul is az ember eszébe idézik a mi Budapestünket. Talán ilyen is lehetne a belvárosunk utcaképe, ha Budapest viszonylagos sértetlenségben őrzi meg egykori stílusát az 1945-ös ostromot követően is.

20150920_175729_1.jpg

 A „pinceopera” tulajdonképpeni frontépülete a Hotel Post, amelyen emléktábla hirdeti, hogy ezen a helyen szállt meg a nagy cseh zeneszerző, Leoš Janáček Jenůfa című operájának bécsi bemutatója idején. Az emléktáblán a „K. K. Hofoper”szerepel, amely nem más, mint a Staatsoper korabeli elnevezése. Az 1918. február 16-i dátum alapján elképzelhető, hogy ez az esemény lehetett a császárváros egyik utolsó premierje a Monarchia bukása előtt, noha a tábla ilyesmiről nem tesz említést.


20150920_175846_3_1.jpg

A Kammeropert a neve alapján feltehetően magyar származású Hans Gabor karmester alapította a győztes nagyhatalmak által megszállt osztrák fővárosban 1948-ban. Akkoriban még állandó játszóhely nélkül működtek, és főként a peremkerületek fiataljai és munkásai közül került ki törzsközönségük. A Kammeroper természetesen élen járt a kortárs operák és operettek előadásában. Évekkel később, a stabil állami támogatás megítélésével állandó kőszínházba tudtak költözni, és ezt rögtön meg is ünnepelték egy Martinů-, egy Orlandini- és egy Monteverdi-mű bemutatásával. Ha valaki nem ismerős Bécsben, ne ijedjen meg, ha a Fleischmarkt 24 alatt egy szállodát talál: a Sárkány köz feliratnál forduljon balra, majd sétáljon tovább a sikátorban. Az pedig, hogy miként kerülnek a színpadra a díszletek, legyen a Kammeroper titka és érdeme!

A bejegyzés trackback címe:

https://cafebudapestfest.blog.hu/api/trackback/id/tr177817520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.