KAPSZULAINTERJÚ – DIMITRI DE PERROT: LEVENDULA, AZ ELSŐ CSÓK ÉS A VÁROS ZAJA

Ha CAFe Budapest, akkor kortárs művészet, ha kortárs művészet, akkor valami izgalmas, aktuális, mai. Kapszulainterjúinkban arra kértük a fesztivál fellépőit és alkotóit, hogy állítsanak össze nekünk egy különleges virtuális időkapszulát, és pakolják bele mindazt, amit itt, most, ma fontosnak gondolnak, és szívesen megőriznének az utókornak. Ezúttal Dimitri de Perrot svájci zenész-rendező, varázslatos zenei és fényinstallációkat alkotó „összművész" mesélt nekünk a számára kedves és fontos művekről, akinek MYOUSIC című előadását október 11-én láthatjuk a Trafó Kortárs Művészetek Házában. 

cafe_budapest_dimitri_de_perrot_myousic_c_augustin_rebetez2.jpgFotó: Dimitri de Perrot © Augustin Rebetez

Melyik kortárs képzőművészeti alkotás kerüljön az időkapszulába, és miért?
Fischli és Weiss A dolgok menete (Der Lauf der Dinge) című rövidfilmje. Az Independent kritikusa szerint olyan, mint egy thriller, egy művészfilm erejével. Mintha egy Hitchcock-filmet néznél, csak éppen emberek helyett tárgyakkal.

Melyik kortárs zeneműnek kell mindenképp helyet kapnia a kapszulában?
Az egymással kapcsolatba lépő, egymás mellett elhaladó emberek hangjából, a leveleken neszező nyári szellőből és a városi környezet zajaiból, egyszóval a mindennapi élet hangjaiból készített, végtelenített tracket zárnám időkapszulába. Gondolj bele, milyenek voltak ezek a hangok húsz éve, és milyenek ma!

Ha egy – de csak egyetlenegy – könnyűzenei album / pop- vagy rockzenei alkotás kerülhetne az időkapszulába, melyik legyen az?
Sok nagyszerű dal és lemez van, de én ma azt mondanám, hogy Lou Reedtől a Walk on the Wild Side legyen az.

Melyik kortárs irodalmi alkotást választanád, és miért?
Junichiro Tanizaki Az árnyék dicsérete (In Praise of Shadows) című esszéjét. Jellegzetesen japán, mégis valamiképp nagyon egyetemes, univerzális, ahogy a mindennapi, egyszerű jelenségekre figyel. Sokat tanultam belőle ember, fény és árnyék viszonyáról.

in-praise-of-shadows.jpg

Ha meg lehetne őrizni egyetlen illatot az utókornak, minek az illata legyen?
Legyen olyan, mint a kezemnek egy levendulabokor megérintése után.

Ha meg lehetne őrizni egyetlen ízt az utókornak, minek az íze legyen?
Az első csóké.

Ha csak egy filmet tehetnénk az időkapszulába, melyik legyen az?
Vegyünk egy Hitchcock-filmet, mondjuk a Hátsó ablakot 1954-ből, és vessük össze a már említett A dolgok menete (Der Lauf der Dinge) című rövidfilmmel 1987-ből. Kiváló időkapszula-élmény.

Mi lenne az a három hétköznapi, akár személyes tárgy, amit betennél az időkapszulába?
Egy tűzgyújtó készlet, egy svájci bicska és egy üveg csapvíz. Nem tudhatjuk, mi vár ránk 20 év múlva, jobb minden eshetőségre felkészülni! ;-)

Milyen tanácsot adnál ma 16 éves, tinédzser önmagadnak?
Menj suliba!

cafe_budapest_dimitri_de_perrot_myousic_c_augustin_rebetez_1.jpg

Fotó: Dimitri de Perrot - MYOUSIC © Augustin Rebetez

Mit üzennél jövőbeli, 20 évvel idősebb önmagadnak?
Igyál egy kávét! (Valójában nem kávézom, de soha ne mondd, hogy soha!)

Ha az emberek 10 év múlva visszagondolnak a CAFe Budapest keretében látható előadásodra, mi legyen az a 3 szó, ami szeretnéd, ha eszükbe jutna erről a projektről?
Bármi legyen is az a három szó, remélem, hogy egy kérdéssé áll össze a fejükben, ami még akkor is foglalkoztatja őket.

A bejegyzés trackback címe:

https://cafebudapestfest.blog.hu/api/trackback/id/tr6115190024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.