Miénk (is) a tér: köztéri események, ahol ott kell lenned

Elsétálunk mellette, átrohanunk rajta, észre sem vesszük, hogy ott van. Látjuk, de nem nézzük. Néha érdemes kicsit megállni, hogy érzékeljük, érezzük és átéljük a várost, ahol élünk, na meg a benne történő eseményeket. Ebben segítenek a CAFe Budapest köztéri programjai: közösségi építkezés a Szabadság téren és városi séták – színházi ráadással. Figyelem, ezekben a hetekben a kultúra a főváros utcáira költözik!

Aki vett már részt köztéri művészeti eseményen, hosszú időn át elkíséri az élmény. Megszokott tereinkben látunk valami szokatlant, aminek köszönhetően onnantól kezdve máshogy nézünk a sokszor látott utcákra, parkokra. Akár váratlanul sétálunk arra és belecsöppenünk, akár előre tervezetten veszünk részt a köztéri alkotásban, jó eséllyel lebilincsel, fogva tart. Amikor pedig véget ér, és visszacsöppenünk a hétköznapi valóságba, azzal a tudattal mehetünk haza, hogy megtudtunk valami újat a városról, ahol élünk – és talán még saját magunkról is. Az idei CAFe Budapest köztéri eseményein is átélhetjük ezt, ha jó helyen járunk, és nyitva tartjuk a szemünket.

Közösségi városépítés: így még nem láttuk a Halászbástyát!

Újra felépíteni a Halászbástyát, ezúttal kartonból, sok-sok ember segítségével a Szabadság téren – erre készül Olivier Grossetête francia képzőművész, a köztéri és közösségi művészet egyik legeredetibb egyénisége. Hatalmas kartonépületeit öt kontinens közel kétszáz városában építette már fel, több ezer önkéntes segítségével. A legtöbb művész számára a sikert az jelenti, ha kiállítják valamelyik művét egy múzeumban, ahol nagy tömegek láthatják az alkotást, hosszú időn keresztül. Olivier Grossetête esetében a művek hamar megsemmisülnek – van, hogy mindössze 24 órával elkészültük után, olykor egy hét elteltével.

„Tudom, hogy a legtöbb művész ragaszkodik az alkotásához, de engem mindig sokkal inkább az motivált, hogy részese lehetek egy folyamatnak, melynek során több száz ember együtt dolgozik valamin: akár a kartonépületek felépítéséről, akár a szétszedésükről van szó” – mondta el köztéri művei kapcsán Grossetête. – „Abban hiszek, hogy ha valami már létezett – akár egy napig, egy hétig, egy hónapig vagy csak egy óráig –, akkor az alatt az idő alatt is nagy hatással lehetett az emberekre.”
Itt tehát nemcsak nézői, hanem aktív résztvevői lehetünk egy köztéri alkotás felépülésének, ahol a végeredmény mellett legalább ugyanolyan fontos az építményen dolgozó, ismeretlen emberekből álló csapat közös munkája és egymásra figyelése.

„Az avignoni projektem volt a legnagyobb és legkomplexebb: a közösen felépített hatalmas hidat a folyó felett reptettük három hatalmas héliumléggömb segítségével: nem semmi látvány volt” – mesélte a művész.
cafe_budapest_grossetete_accueil.jpg

Fotó: Az avignoni "hídreptetés" © Olivier Grossetête official

A Halászbástya október 12-én 10 órától kezd felépülni a Szabadság téren.

Színház az egész város, és színész benne minden járókelő
A városi sétát a legtöbb Budapesten élő kultúrakedvelőnek nem kell bemutatni: a tíz éve indult kulturális-ismeretterjesztő túrák kezdetben csak egy szűk közeget szólítottak meg, de az elmúlt évek során olyan népszerűvé váltak, hogy nehéz elmenni mellettük. És persze nem is érdemes: különleges, a nagyközönség számára másképp nem látogatható épületeket járhatunk be, felfedezhetjük a kínai piac zegzugait, Budapest kóser arcát, sőt, akár Cseh Tamás vagy Aczél György nyomába is eredhetünk. Az Imagine Budapest sétái közül a legnépszerűbb a titkos kerteket bejáró program, ahol a városi kapualjak mögött rejtőző mesevilágot térképezhetik fel a résztvevők.
imagine_budapest.jpg

Fotó: városi séta © Imagine Budapest

Az egyik legnagyobb sétaszervező cég most csavart egyet a városi séta fogalmán: ráadásként hozzáadtak egy csipetnyi utcaszínházat, ami tökéletes keveréknek ígérkezik az egyébként is izgalmas műfajhoz. Hol és hogyan lett egy jóképű, Endre nevű kisfiúból a fényképezés „cápája”? Milyen sorsot élt az „aranykalitkába zárt” fiatal feleség, Csinszka a pesti belvárosban? Többek közt ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk, miközben a belváros utcasarkai, parkjai, lépcsőházai rögtönzött szabadtéri színpadokká változnak.
imagine_budapest2.jpg

Fotó: Színház az egész város © Imagine Budapest

Ha szeretnétek ti is a városi színház részesei lenni, akkor siessetek, és regisztráljatok itt – a program lassan telt házas!

Szerző: Szakszon Réka

A bejegyzés trackback címe:

https://cafebudapestfest.blog.hu/api/trackback/id/tr10015215742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.